Annál is inkább, mert Eddie Redmayne és Felicity Jones között tökéletes az összhang. Ami ráadásul különösen üdítően hat, hogy a megrázó, adrenalindús élmények hatására sem jönnek össze a bajtársak – így romantika helyett egy kedves, baráti, sőt szinte testvéries viszony kibontakozását nézhetjük végig. Pedig a viktoriánus korban játszódó Léghajósok kezdetben még szinte austeni szerelmi szállal kecsegtet. Ehhez minden adott lenne: nyilvánvaló szikrázás a szereplők között, korhű ikonográfia és persze a kihagyhatatlan bál, azaz a férfi és a nő szenvedélyes szópárbajainak helyszíne. A film azonban sokkal jobban jár azzal, hogy Glaisher és Amelia kapcsolata plátói marad: a karakterek közti dinamika és lojalitás által a tudós és a pilóta a férfi-nő barátság élő példájává válnak, amit öröm nézni.
Még a nagyszülők is bölcsen, kedélyesen mosolyognak, sőt, Wetzelék csatasorba állítása is eléggé zökkenőmentes – igaz, a jórészt az előbbi famíliára koncentráló sztoriba inkább csak a második félidőben, már-már kutyafuttában bekapcsolódó Günter és ifjú neje, Petra szála gondosabb kivitelezést igényelt volna. Újabb közönségbarát fogásként rengeteg dúsító-motívummal találkozunk: akciódús álomjelenet jön, nyaktörő iramú visszapillantások és forwardok lökdösik a cselekményt a 120 perces játékidőig, plusz kapunk még tini-melodrámát is a – család habókos pajtásaként felvillanó – Stasis apuka által óvott szomszédlány és a Strelzyk-kamaszfiú között, A hőlégballon nehézkezű szerelmi mellékvágánya azonban végképp szükségtelen, olykor még a pedáns thriller-motívumokat is visszaveti. Populáris dramaturgiában hisz a rendező, szerzői filmes attitűd egyszer sem jellemző rá – történelemleckéje abszolút Hollywood-konform, A hőlégballon kevésbé ápol rokonságot Az állam Fritz Bauer ellennel vagy A néma forradalommal, ehelyett több ízig-vérig álomgyári hatáskeltő megoldás európai honosítása, a Nyugattól különben is előszeretettel csenő német filmgyártás (ld.