Én nagyon szeretem a bárányt - országomat egy jó birkapörköltért, gyerekkorom óta nem ettem olyan jót, mint amilyet a mamám főzött az érsekcsanádi búcsúkra -, de tudom, hogy a birka és a bárány itthon olyan, mint a fehér holló. Húsvét előtt fel-felbukkan, akkor meg brutálisan drága, és ha ennyi baj nem lenne elég, rendkívül megosztó étel. A birkahúsnak ugyanis jellegzetes birkaíze van, a báránynak ugyan nem, de arról meg azt hiszik, hogy az van neki, és így az ördögi kör bezárult, nem esszük. Horvátországban mindenképpen kóstoljuk meg, bármilyen formában, roston, nyárson sütve vagy nagy cubákokban - Pag szigetén nyaralók, nektek mondom elsősorban -, mert az élet szép, és bárányhússal csak szebb lesz. Végül, de nem utolsósorban jöjjön egy édesség, ami nem fagyi. A fagylalt Horvátországban is fantasztikus, olyan, mint Olaszországban a kávé: mindegy, hogy hova ülünk be, bárhol jó lesz, nem is értem, hogyan csinálják. Pontosabban azt nem, itthon miért nem így csinálják. A süti, amit ajánlok, a Madjarica.
"Covid-dokumenti? " Kérdezi a határőr, de ki nem nyitná az összehajtott A4-eseket, csak hajtja a népet, ahogy egy horvát apartman-rendszerben nincs olyan kekec, aki megszámolná a poharakat, tányérokat, "átvenné" az elhagyott apartmant, bizalom van, elég leadni a kulcsokat. Ez is fontos. Ebben egyébként alighanem az angolok és a franciák a világ legrosszabb nemzetei, akik bizalmatlanok, plusztakarítást számolnak fel, kauciókat tartanak vissza, csupa olyan kellemetlenkedésbe mennek bele, amely egy olasz, spanyol de egy balkáni szállásadótól sem látunk szinte soha. Horvátország turizmusa működik, az árak elég egyenletesek, kiszámíthatóan drágák. Minden bolt, étterem elég húzós, de persze nem a nyugati vendégeknek, akiknek nagyon is olcsó, hanem csak a magyaroknak, akiknek azért Románia, Bulgária és Montenegró maradt legfeljebb utolsó illúzióként, hogy van még olcsóbb nyaralás, mint a természetesen szintén drága Balaton. A Balatonnál és Horvátországban egy négytagú család számára a szállás még nagyon nem is különbözik, komforttól függően 30-50 ezer a jobb megoldás naponta.
Miután a hús megfőtt, a mártást pürésítik és különböző fűszerekkel ízesítik. Hagyományosan az ételt esküvőkön gnocchi vagy házi tészta mellé tálalják. Gyakran reszelt sajttal a tetején tálalják. Peka A peka vagy sać egy ősi technika, amely során különböző ételeket készítenek a névadó harang alakú főzőedényben. A technikát leginkább húsok, zöldségek vagy tenger gyümölcseinek elkészítésére használják. A kupola alakú fedőt a tetejére helyezik, majd az egész edényt egy szabadtéri tűzhelyre helyezik, miközben a fedőt ia forró parázzsal fedik. A technika lehetővé teszi, hogy a hozzávalók lassan főjenek, és minden íz és aroma megmaradjon. A peka egykor Horvátországban, Boszniában és Szerbiában is elterjedt főzési mód volt, amelyet nemcsak húsételek készítésére, hanem kenyér, sütemények vagy kalácsok sütésére is használtak. Brudet A brudet a hagyományos horvát konyha egyik igazi klasszikusa. Ezt a különféle tenger gyümölcseivel készített rusztikus pörköltet az egész horvát tengerparton fogyasztják.
Aztán ott vannak a pisztrángosbódék, ahol enni és vásárolni is lehet. Kihagyhatatlan gasztronómiai élmény. És ott vannak a gyerekek az út szélén, akik áfonyát árulnak, fillérekért, szóval aprópénz ne csak azért legyen nálunk, hogy be tudjunk menni a mosdóba, ha úgy hozza a szükség, hanem azért is, hogy lila nyelvvel érkezzünk meg a nyaralás helyszínére. Az út hosszú, sokan megállnak egy kis pihenőre, a legtöbben Mostart választják, én most mondok egy ugyanilyen kultikus, de kevéssé ismert helyet: Blagaj. Blagaj nevezetessége, hogy itt ered a Buna folyó. A víz a 200 méteres sziklafalból tör elő, és a legforróbb napokon sem melegszik fel, 8-9 fok a hőmérséklete. A víz kristálytiszta, iható. Lenn, a sziklák lábánál el is helyeztek egy fém ivókanalat, amellyel megkóstolható. A sziklafalon ezer meg ezer madár, itt is fészkelnek, nagyon szép látvány, ahogy a víz felett keringenek, és a köveken ücsörögnek. Remek program a bátor vállalkozóknak beevezni a sziklák alatti barlangba, sajnos én a klausztrofóbiám miatt erre soha nem vállalkoztam, többek között azért sem, mert valószínűleg a mai napig emlegetik az Abaligeti-cseppkőbarlangban tett látogatásomat.