A képen megjelenő tárgyak, ruhák és karakterek viszont ismételten a filmmúlt megidézését szolgálják, legfőképpen pedig a gesztusok, a jelzésszerű "moziszituációk", amelyek immár egy lépéssel beljebb hatolnak a film történetébe, és filmsémákat, műfajokat idéznek elénk. Látjuk mindenekelőtt az "action"-t, "cut"-ot ordibáló rendezőt mint az "image" paródiáját (sötét szemüveg, szivar, hangtölcsér, önhitt fölény és fád unalom), a vampot és a hősszerelmest, látunk pisztolyt, sőt gépfegyvert a szépasszonyok kezében, látunk törpét, bűvészt és arcba csattanó habostortát, s persze látunk hosszan és többször is filmcsókot. (A rendező Cinema Paradiso említésekor arról szemérmesen hallgatott, hogy a filmet lezáró "filmcsók-antológia" ötlete nála már a Ragyogásban megvolt. ) Ezek a filmmítosz-elemek viszont nem képeznek valamiféle narratív vagy filmtörténeti sort, hanem szeriális rendbe illeszkednek, amelynek meghatározó formai szervezőelve az ismétlés. Újabb, ezúttal Tóth János addigi munkáitól is idegen jelentésmezőt von a filmbe a klasszikus mozi típusainak megidézése.
Ez a nehézség bizonyára mesterség és költészet átütő és markáns együttes jelenlétéből fakad: a filmek a költészet elvont, "jelentésnélküli", a valóságra vonatkoztatás közvetlen lehetőségét elutasító karakterét ragadják meg – ugyanakkor ezt a képi tartalom szempontjából a lehető legközvetlenebb, legegyszerűbb módon, a természeti környezet, a "mozgó világ" rögzítésével teszik. Ahogy tehát ő mondja: sejtés és konkrétum határán. Mindkét ellentétes előjelű világtapasztalat elemi közvetlenséggel van jelen műveiben. A valóság naturalisztikus ábrázolása a film természetes adottsága, mégis ettől távolodott el a legjobban a mozi, oly annyira, hogy már egy ideje a "valóság" másolja a mozgóképet. Tóth János ezzel szemben egy ősfilmes szemével csodálkozik rá a világra, s figyeli a madarak röptét, a lovak futását, az emberek gesztusait – vagy éppen a műalkotásokat. A képzőművészeti tárgyú filmek különösen jól szemléltetik, már-már ars poeticaként fogalmazzák meg mások művein keresztül a rendező-operatőr saját művészi eszményét.