Mármint leteszem aludni, amíg én koncertekre járok? – érdeklődtem némi szarkazmussal, mert nem volt teljesen tiszta, hogy mégis milyen módon pihentessem a kezemet, ami általában velem van. – Ne emelj semmit, és kíméld – utasított a doki, közben pedig már el is kezdte a kötésemet. – És ne érje víz – tette hozzá. – Igyekszem. – Készen is vagyunk. Ha nagyon fájna, akkor egy fájdalomcsillapítót be lehet venni. Alkohol nélkül, természetesen. – Nem iszom – ráztam meg a fejem. – Hogyne. Itt, az orvosi sátorban rendszerint mindenki absztinens lesz. – Gondolom – bólogattam vigyorogva. – De én tényleg nem. Csak kólát. Azt viszont sokat. A gumicsónak miatt… – Értem – mosolygott bólogatva a doki, bár sose derül ki, hogy valóban elhitte-e. Nem is nagyon számít. – Adok egy kenőcsöt, ezt használd. – És a kötés? – Ha nem bírjátok visszatenni, akkor gyere, és újra bekötözöm. Mehetsz, jó szórakozást. – Köszönöm szépen! – intettem vissza a nyomi kezemmel. Boldival félreálltunk, és egymásra nézve egyszerűen kitört belőlünk a röhögés.
– Zsófi, miért ordítasz a fülembe? – kérdezte Szasza. – Bocs, de nem tudom, hol a füled – nevettem fel a sötétben tapogatózva. – A fejemen – közölte. – De hol a fejed? – Azt ütögeted. Bocsi – nevettem el magam. – Kaptam hot dogot az árustól – csámcsogta Boldi. – Ajándékba? – ráncoltam a szemöldököm. Mer' megázott a kifli az esőben. – Fúúj – röhögtem fel. – Miért van itt ilyen hagymaszag? – kérdezte Kolos. – Mert hagymás hot dog – válaszolta Boldi. 180 BÁBEL – Húzzál már ki innen a büdös, elázott kajáddal együtt! – kiáltott rá Kolos idegesen, aztán hallottuk, hogy felhúzódik a sátruk cipzárja. Ami azt jelentette, hogy másodpercek múlva meg kinyílt a miénk. Szasza a mobiljával rávilágított a benéző Boldira. – Szöszi! Jöhetek ide vacsizni? – kérdezte a kijelző fényének megvilágításában. – Húzd vissza a cipzárt, és tűnés innen – utasította Szasza fáradtan. – Naaa, de goromba valaki. Zsófi? Egy harit? – Kösz, már fogat mostam – nevetgéltem, elutasítva a hajnali hot dogot. Abdul horkantva felült, és álmosan nézett a sátrunk bejáratánál guggoló, esőben ázó Boldira.
– Őt is vitted? – érdeklődött tovább; nem zavarta az apró tény, miszerint nincs macskánk. – Igen, itt van – vonogattam a vállam. – Várj – tartottam a telefont Szasza felé. – Nyávogj. – Mi van? – szaladt fel a szemöldöke. – Nyávogj már! – böktem bele az oldalába. – Miaú – szólt, aztán pislogás nélkül meredt maga elé. – Nem hiszem el, hogy belenyávogtam a telefonba. Józanul. – Papa! Figyelj csak, kérdeznék valamit – próbálkoztam. – Igen? – Használhatnám a bankkártyám? Kicsit elszámoltuk magunkat, és nincs nagyon pénzünk. A többiek megadják, amint hazaértünk. 298 BÁBEL – Hol vagytok? – kérdezte. Említettem már, hogy papi kicsit szenilis? – A Bábelfeszten. Koncerten. Tudod. – A macska is? – Igen, az is. Szóval a bankkártya. Megengeded? A zsebpénzemből visszateszem rá a pénzt, ígérem – hunytam le a szemem szorosan, bízva abban, hogy kapok egy jó kis választ. – Zsófi! – Igen, papa? – Hoznál egy pohár vizet? – kérdezte, én meg sóhajtva az égre néztem. – Sajnos most nem tudok, de mindjárt odaküldöm Biust.